A legújabb afrikai iszlám köztársaság kikiáltása

0
67

ISZLÁM AFRIKA – AFRIKAI ISZLÁM – A legújabb afrikai iszlám köztársaság kikiáltása

Yahya Jammeh, gambiai elnök meglepő nyilatkozatot tett decemberben, melyben az általa 20 éve vezetett Gambiai Köztársaságot ezentúl Gambiai Iszlám Köztársaságnak nevezte. „Gambia sorsa a Mindenható Allah kezében van. Így mától fogva Gambia egy iszlám állam. Mi egy olyan iszlám állam leszünk, mely tiszteli a polgárok jogait.” – nyilatkozta az afrikai államfő. Így lett Mauritánia mellett a nyugat-afrikai ország a második, nevében is iszlám köztársaság Afrikában.

Ez a lépés azonban eléggé valószerűtlen egy olyan országban, mely erősen függ a turizmusától. Habár a turizmusból származó jövedelem, ami az ország GDP-jének 20%-át jelenti, az utóbbi időkben jelentősen visszaesett a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt – annak ellenére, hogy egyetlen gambiai esetet sem regisztráltak.

Az iszlám köztársaság kikiáltásának híre a szíriai-iraki Iszlám Állam ismeretében ijesztően hangzik, de Jammeh elnök korántsem veszi olyan komolyan az „iszlám” szabályokat, mint ahogy azt a Közel-Keleten teszik. Így például hozott egy olyan rendelkezést, mely szerint a női kormányzati alkalmazottaknak kendőben kell járniuk. Viszont a rendelkezést tíz nap múlva vissza is vonta, mert – kormányzati állásfoglalás szerint – a nők „boldogtalanok” voltak. Jammeh egyúttal biztosította a keresztény közösségeket arról, hogy nem lesz semmilyen megszorítása a nem-muszlim felekezetek számára. És bár az elnök lassan egy évtizede tervezi a sári’a bevezetését az országban, semmilyen konkrét lépést nem tett az ügy érdekében. Jammeh ugyan tavaly megtiltotta a szerencsejátékot az országban, de az alkohol például még mindig szabadon elérhető és a turisták számára népszerű strandokon rendszeres a marihuána használata.

Az egyik határozottan pozitív hatása viszont az iszlám köztársaság kikiáltásának a Gambiában elhíresült, visszaélésekkel teli szexturizmus visszaszorítása.

Az elemzők, diplomaták és a száműzetésben élő ellenzéki politikusok szerint a névváltoztatás egy külpolitikai stratégiai lépés, mellyel Gambia elfordul a korábbi gyarmatosító Angliától, és az arab világ, különösen az Öböl-államok felé kötelezi el magát. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a 2014 decemberében, az emberi jogok megsértésére hivatkozva megállított európai támogatások miatt kellett meghozni ezt a döntést, aminek könnyen az lehet a következménye, hogy visszaesik az ország turisztikai látogatottsága, illetve a fiatalok könnyebben radikalizálódnak annak ellenére, hogy korábban a gambiaiak vallásossága liberális felfogású volt, és nem tartották be szigorúan az iszlám mind előírását.

Jammeh elnök 1994 óta van hatalmon Gambiában. Csaknem 30 évvel az Angliától való függetlenség kikiáltása után vette át az ország vezetését Dawda Kairaba Jawara elnöktől egy katonai puccs végrehajtása után. Azóta 5 évente megnyerte a választásokat folyamatosan növekvő többséggel, miközben minden kisebb ellenzéket gyorsan visszaszorított, és nem egyszer a szavazatok megvásárlásával is próbálták vádolni. Jammeh legközelebbi szövetségese és példaképe Mu’ammar Kadháfi, volt líbiai elnök volt.

Az elmúlt két évtizedben Jammeh hatalmát különösen megerősítette két rettegett szervezet, a National Intelligence Agency (NIA) és a Jungulers néven ismert, nem hivatalos félkatonai erő, akik rendszeresen elfogják, megkínozzák és/vagy eltüntetik a rezsim ellenségeit. A gyengülő politikai ellenzék miatt leszűkült a véleménynyilvánítás szabadsága. A lakosság nagy része írástudatlan, így ők az állami tulajdonban levő televíziós csatornákon keresztül tájékozódnak. A független újságírók az ellenzéki politikusok sorsára jutva kerülnek börtönökbe, tűnnek el vagy élnek száműzetésben. Nemzetközi médiaszervezetek pedig nem képviseltethetik magukat az országban.

A civil társadalmi szervezetek kizárólag az oktatás és az egészségügy területén tevékenykedhetnek, az emberjogi aktivistákat elzárják. “Ha kapcsolatban állsz bármilyen emberi jogi csoporttal, nyugodt lehetsz afelől, hogy a kormányom nem garantálja a személyes biztonságát. Készek vagyunk megölni minden szabotőrt” – nyilatkozta Jammeh 2009-ben.

A homoszexuális emberek már régóta kiemelt célpontjai voltak Jammeh rezsimjének. Tavaly májusban az elnök például azt mondta, hogy „elvágná a torkát” bármelyik meleg férfinek Gambiában. Ugyanekkor az ENSZ Emberjogi Tanácsának egy sor kérését elutasította, beleértve a homoszexualitás dekriminalizálását, a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásának és a halálbüntetés intézményének eltörlését.

Mindezek után nem meglepő, hogy rengeteg gambiai hagyta el hazáját. Az Eurostat szerint a menedékkérők száma az EU-ban megtriplázódott 2013 és 2014 között, így összesen mintegy 11500-an kértek menekült státuszt Európában. Többen pedig azért hagyták el Gambiát, hogy javítsák a gazdasági lehetőségeiket és pénzt küldjenek haza elszegényedett családjaiknak.

„Csak azért hozta meg ezt a döntést, mert kifogyott a támogatásokból” – mondta Sidi Sanneh, korábbi gambiai diplomata, aki most száműzetésben él az USÁ-ban. Ahogy az uniós források, úgy a líbiai és tajvani források is megszűntek 2013-ra, az előbbinél a forradalom hatására, az utóbbinál pedig megtagadták a további készpénzes kisegítések folyósítását. „Jammeh most az Öböl-államok – Katar, Kuvait és Bahrein – támogatását keresi, az elveszett megszokott források pótlására.”

Marloes Janson, a londoni School of Oriental and African Studies intézményből is úgy értelmezi a helyzetet, hogy „Jammeh elvesztette a nyugati támogatottságát, így most az iszlám világ felé fordul.”

Többen azt is mondják, hogy a gambiai elnök a tűzzel játszik. Ez az ország egy békés övezetnek számított olyan területek között, ahol az iszlám extrémizmus csak egy-két helyen fordult elő, ott sem a fundamentalizmus formájában, inkább csak a hithű muszlimok fordultak elő nagyobb számban a mecsetek körül.

A kínzó szegénység és a lehetőségek hiánya, a depresszió és a vallásosság nem kívánt kombinációjához, a vallási alapokra helyezett terrorizmushoz vezethet. Egy olyan területen, mint Nyugat-Afrika, ahol az ISIS, az al-Qá’ida és a Boko Haram is aktívan tevékenykedik, ez különösen veszélyes lehet – elsősorban az ott élők számára.

http://www.theguardian.com/world/2016/jan/29/happy-hour-and-drinks-are-still-flowing-in-the-gambia-the-newest-islamic-state?CMP=fb_gu

http://www.news.com.au/world/president-yahya-jammeh-has-declared-the-gambia-an-islamic-state/news-story/d3451ec16a112ea1fe93f51c4ef2e3bd

dr. Kármán Marianna, afrikanista, iszlámkutató

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here