FILMAJÁNLÓ – Timbuktu (Abderrahmane Sissako, 2014)

0
71

FILMAJÁNLÓ – Timbuktu (Abderrahmane Sissako, 2014)

SPOILERT TARTALMAZ!

2012-től kezdve – elsősorban Észak-Maliban – felerősödött a szélsőséges terrorista csoportok tevékenysége a Szaharában. Az Iyad Ad Ghaly által vezetett Ansar Dine fegyveres szervezet az első olyan szervezet, mely Mali több területén is bevezetett olyan törvényeket, amelyek kifejezetten betiltották a helyi hagyományokat (népi hiedelmet, népviseletet vagy a helyi szórakozási lehetőségeket: a helyi és a nyugati zenét, a futballt, a videójátékokat, a dohányzást és a bárokat). Tagjai elsősorban dél-algériai arabok és tuaregek, több szakértő szerint az al-Qaidával állnak kapcsolatban, bár mind az Ansar Dine, mind a velük párhuzamosan, egy picit korábbról, 2011-től tevékenykedő Mouvement national de libération de l’Azawad (MNLA) is elzárkózik ettől a felvetéstől. 2012 májusában együttesen kikiáltották az Azawad Iszlamista Köztársaságot Északkelet-Maliban és Dél-Algéria egy részén.

Később, 2013-ban az Ansar Dine tagjaiból vált ki az Azawad nevezetű fegyveres mozgalom. Mindezek mellett 2007-től az al-Qaeda in the Islamic Maghreb (AQIM) terrorista csoport több helyen okoz zavargásokat – közülük vált ki 2011-ben a Mouvement pour l’unicité et le jihad en Afrique de l’Ouest (MUJAO), illetve 2013-ban a Mokhtar Belmokhtar által vezetett Al-Mourabitoun.

A filmben egyetlen szervezet sincs megnevezve, a szervezetek tagjai arabul beszélnek, elvétve beszélik a tuaregek egyik nyelvét, a tamaseqet. A zászló, amit a filmben láthatunk, talán elsőre mindenkinek az ISIS-zászlót juttatja eszébe, de a fent említett féltucat szervezetből majdnem mindegyik magáénak vallja, még az ISIS megalakulása előtti időkből, a fekete alapon fehér, arab betűkkel leírt tanúságtételt (لا إله إلا الله محمد رسول الله – nincs más isten, csak az Egyisten, és Mohamed az ő prófétája).

Az Abderrahmane Sissako által rendezett Timbuktu című film a terrorista csoportok térnyerése utáni Malit mutatja be a közönségnek.

Aktív vagy passzív ellenállás a szélsőséges terrorista csoportokkal szemben, amikor élet és halál múlik rajta? Mit tehet és mit nem tehet az elfoglalt terület lakója, ha férfi, ha nő, ha férjezett, ha hajadon, ha imám, ha marhapásztor, ha halárus? Mit lehet tenni az olyan ostoba törvényekkel szemben, amelyek betiltják zenét vagy a futballt, arra kötelezik a halárust, hogy kesztyűben áruljon halat és ahol megköveznek egy ellenkező nemmel folytatott telefonbeszélgetésért? Vajon ki a nagyobb hős: aki fegyveresen lázad ellenük és meghal, vagy aki passzívan áll ellent (és meghal)? Mit lehet tenni egy ilyen morális helyzetben? Elmenni? Hova? Maradni? Minek? Mi a nagyobb kockázat, ha valaki elmegy máshova, és kiteszi a családját mindenféle veszélynek, vagy marad, és kiteszi a családját mindenféle veszélynek? Sokak mindennapi dilemmáját dolgozza fel a film.

A film helyszíne egy fiktív kisváros Timbuktuhoz közel. A város – ahogy a filmben szinte minden – egy szimbólum, maga az ország szimbóluma, ahol Mali nagyobb népeiből, nemzetiségeiből ismerhetünk meg élettörténeteket, sorsokat. Társadalmi, etnikai, politikai és családi ellentétek feszülnek egymásnak a filmben, ami valós történeten alapul. A kisvárost valamikor a múltban elfoglalta egy fundamentalista katonai szervezet, és bevezették az általuk vallásosnak nevezett jogrendet. A történetből megtudjuk, hogy tiltakozva ellenük sokan meghaltak, és most a lakosság passzívan áll ellent vagy elmenekül.

A történet két szálon fut: az egyik szál Kidane – Satima – Amadou hármasa: Kidane egy nomád tuareg marhapásztor, aki szomszédaival ellentétben nem menekült el az adott terrorszervezet elől. Hová is mehetne? Satima Kidane felesége, legféltettebb kincsük pedig Toya, kamaszkorú lányuk. Amadou egy bambara halász, aki állandóan Kidane fogadott gyermekét, Issant fenyegeti, hogy tartsa tiszteletben a marhák terelésekor a határokat.
A másik történetszál elméletibb: melyik az igazi iszlám? Az, ami adaptálódott a helyi szokásokhoz és a békés megoldást keresi, vagy az, amelyik bakancsban és fegyverben megy be a mecsetbe és a saját érdekében gondolkodás nélkül átlépi a vallásjogi törvényeket? Illetve mennyiben vonatkoznak a csinált, „iszlamista” törvények a terrorszervezetek tagjaira, akik ugyanúgy kívánják a másik feleségét, dohányoznak vagy épp a helyi boszorkánynál járnak szertartást kérni.

A marhapásztor

Kidane (Ibrahim Ahmed aka Pino) nehéz döntés előtt áll: maradjon vagy menjen. Végül a passzív ellenállást és a maradást választja, veszélybe sodorva ezzel a számára legfontosabb embert, Toyát, akinek Kidane halála után nem lesz férfi képviselője, hogy megvédje. Hasonlóan nehéz döntés elé kerül, amikor Amadou mondvacsinált indokkal megöli Kidane GPS nevű marháját, amiért az belegabalyodik a halászhálóba. Kidane úgy dönt, hogy nem tűri tovább a megalázást. Bár nem harcos természet, hiszen az erős termetű halász könnyű szerrel elbánik vele, mégis elsül a nála tartott pisztoly, és ezzel halálosan megsebzi Amadout. Ők ketten a korábban békében élő tuareg és bambara nyelvet beszélő népek, a nomádok és a halászok szimbólumai. Maliban számos nép: a mandinke, a fulani, a songhai, a bambarák és a tuaregek is békésen megéltek egymás mellett, egészen a tuaregek 2012-es forradalmáig, melyet a terrorista szervezetek térnyeréséhez kötnek.

A feleség

Satima (Toulou Kiki) szintén nincs könnyű helyzetben: szemet vet rá az egyik dzsihádista. Abdelkerim (Abel Jafri) mindig akkor látogatja meg, amikor a férje nincs otthon, pedig ez az iszlám szabályai szerint szigorúan tilos. Satima végső döntésében is az tükröződik: inkább meghal, és egyedül hagyja a lányát, de nem akar a férje halála után Abdelkerim felesége lenni.

Az imám

A történet kulcsfigurája az imám. Ő mutat rá, hogy mi a helytelen a dzsihádisták iszlámjában: kezdetben megpróbálja lebeszélni őket a fegyveres dzsihádról, majd szót emel a jogsértések ellen, még akkor is, ha tudja, hogy felesleges, és nem neki fognak igazat adni. Ő az, aki megteheti, hogy fellép a közösség képviselőjeként, amikor az egyik dzsihádista az iszlám vallásjoggal ellentétesen vesz feleségül egy lányt, és ő próbálja meggyőzni a dzsihádisták bíróját is, hogy jogilag mennyire helytelen az, amit tesznek.

Abdelkerim

Létezik-e emberarcú terrorizmus, és lehet-e a gyilkosságok közben a fociról beszélni, szeretni, embernek maradni, autót vezetni tanulni? Hol megy félre ezeknek az embereknek az élete annyira, hogy más embereket öljenek egy elv nevében, amelyet ők maguk sem vallanak, tartanak be? Válaszok nincsenek, Abdelkerim számára sem, és mi sem kapunk választ, hogy ezek az emberek, akik civilben akár hagyományőrző táncosok is lehettek, hogyan jutottak el a terrorszervezetig. Bár a válasz talán éppen, hogy egyszerűbb, mint gondolnánk: nekik sem volt választásuk.

A gyerekek

– Az apámra gondolok – mondta Issan (Mehdi A. G. Mohamed), a fogadott fiú.
– Hogy nézett ki? – kérdezte Toya (Layla Walet Mohamed).
– Magas volt, erős és kedves. Jobb pásztor, mint a te apád. Jobban ismerte az állatokat.
– Az én apám szintén magas és erős – válaszolta Toya -, és azért van még mindig életben, mert gitáron játszik és énekel, és nem harcos. A harcosok fiatalon meghalnak. Akár itthon van, akár nincs, tudom, hogy énekel, de ne mondd meg senkinek.

A boszorkány és a helyi szokások

A történetben a tuareg hagyományok mellett megismerhetjük a filmből a helyi szokásokat is. A film első képsora pont a kontinensszerte híres bambara szobrok elpusztítását mutatja, majd a későbbi jelenetekben többször is láthatjuk a helyi boszorkány félelmet nem ismerő bátorságát vagy őrültségét, akihez még a dzsihádisták is eljárnak, illetve félnek hatalmától. Afrikában még a helyi vallásokat rég elutasító, keresztény vagy muszlim vallást aktívan gyakorló emberek is tiszteletben tartják a helyi vallások vezetőit: jósait vagy jósnőit, és igyekeznek elkerülni velük a konfliktust. Az Afrika ősi erejét szimbolizáló boszorkány az egyetlen személy, akire nem lehetnek érvényesek a dzsihádisták törvényei.

A zenészek

Évek óta hatalmas sikereket aratnak világszerte a Maliból származó zenészek: Rokia Traoré, Toumani Diabaté, az Ali Farka Touré, a Tinariwen, legújabban a Tamikrest, Salif Keita, Oumou Sangare és még sorolhatnám, olyan nevek a világzenében, melyek világhírű sztárokat ihlettek meg, pl. a Led Zeppelinből kivált duó: Jimmy Page és Robert Plant hosszasan tanulmányozta a szaharai népek zenéjét. Mind a tuareg főhős, mind a bambara fiatalok képviselik ezeknek a zenészeknek és az utánuk következők hontalanná válását és elhallgattatását.

A történet tanulsága meglehetősen sötét: akár fegyveresen állsz ellen, akár passzívan, mindenképp meghalsz, mert a dzsihádisták törvényei embertelenek, betarthatatlanok, iszlám-ellenesek, ők maguk „bort isznak és vizet prédikálnak”, és hiába olvassák mindennap a Koránt, amikor semmit nem értenek belőle. A film csodálatos ritmusban, képekkel, szimbólumokkal és némi humorral mondja el, hogy miért is lehetetlen egy ilyen társadalmi reform, miért nem tartja hitelesnek a dzsihádisták iszlámját, ugyanakkor nem kínál valós megoldást a problémára: nincs semmi happy end, a dzsihádistákat nem győzi le egy hős lovag, a valóság a film vége után is ugyanolyan borzalmas marad.

Gyöngyösi Csilla, iszlámkutató – dr. Kármán Marianna, afrikanista, iszlámkutató

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here