Blaszfémia – kicsit másképp

0
318

Blaszfémia – kicsit másképp

A kereszténység gyalázásáért áll bíróság elé egy emirátusi állampolgár Dubajban. A vádlott egy felkapott hotel biztonsági szakembereként űzött gúnyt a szállodában karácsonyozó vendégekből azok háta mögött, ám szerencsétlenségére egy egyiptomi kollégája telefonjával rögzítette az esetet, a fájlt pedig továbbította a szálloda szudáni igazgatójának.

A felvételen az látható, ahogy a vádlott boldog karácsonyt kíván az ünneplőknek, majd egy illetlen gesztus kíséretében arabul azt mondja: “úgyis a pokolra kerültök”. A videót a szudáni menedzser több helyen is megosztotta a közösségi médiában, azzal a szándékkal, hogy az emirátusi biztonsági szakembert megszégyenítse, amiért az emirátusi mind az egyiptomi, mind pedig a szudáni kollégáját feljelentette. A videón látható gesztusért és a keresztény vendégeket ért sértésért azonban ellene is eljárás indult.

A március 13-i előzetes meghallgatáson mindhárman ártatlannak vallották magukat, ám mindhármuk ellen vádat emeltek; az egyiptomi és a szudáni állampolgárok ellen személyhez fűződő jogok megsértéséért, az emirátusok-beli ellen pedig vallásgyalázásért.

 

Sabiq Eszter Fatima

 

Forrás: http://m.gulfnews.com/news/uae/courts/hotel-employee-accused-of-insulting-religion-1.1689540

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here