GENDER – „(Szex)rabszolgák”: Mit mond az ISIS és mit mond a Korán?

0
114

GENDER – „(Szex)rabszolgák”: Mit mond az ISIS és mit mond a Korán?

Rengeteg mítosz kering a médiában az iszlámmal, a muszlimokkal és a Koránnal kapcsolatban, melyek közül a legmeghökkentőbbeket mindig iszlamofób és muszlim szélsőségesek szájából hallhatjuk. Beszédstílusukat, mondandójukat és a szüntelenül az iszlám tanairól és gyakorlatairól hangoztatott téves elképzeléseiket tekintve a két tábor valójában nagyon hasonlít egymásra. Legfelkapottabb témáik közé tartozik a kölni incidens és az „Iszlám Állam” katonáiról szóló riportok, amelyben a harcosok nőket erőszakolnak meg és adnak el „szexrabszolgának”. Gyakorta kerül ez terítékre szélsőjobboldali online felületeken, illetve olyan politikusok asztalán, mint amilyen a nácikra kísértetiesen hasonlító Donald Trump.
Ha valóban vallási szövegek igazolják ezeket a tetteket, hogy lehet az, hogy a világ közel 1.7 milliárd muszlim lakosa döntő többségének esze ágába nem jutna fiatal lányokat és nőket interneten keresztül elcsábítani, megerőszakolni, majdan rabszolgának eladni, és mélységesen elítél minden efféle szélsőséges cselekedetet?
A szélsőségesek legfőbb érve a „szexrabszolgaság” legitimitása mellett a következő, kontextusból kiragadott és eltorzított Korán-idézet:
„Bizony a hívők boldogulnak. Akik az imájukban alázatosak,…és akik szemérmüket hűen őrzik, kivéve a feleségeiket, vagy amit jobbjuk birtokol, ezért nem kárhoztatandóak.” (Korán, A hívők szúrája, 23:1-6.)
Az idézet szerint szexuális életet legálisan kizárólag a házasság keretein belül lehet élni, illetve azzal, akit „jobbjuk birtokol”. Ezt a fent említett áján kívül a Korán még egy helyen, a Felfelé vezető utak szúrája, 70:30-as ájájában említi. A Korán-magyarázatok kollektíven megegyeznek abban, miszerint ez a kifejezés a szolgára utal. Az együttléthez pedig – legyen az akár a házastárssal, akár a szolgával, mivel a Korán mindkét esetben együtt említi – mindkét fél beleegyezése szükséges; az erőszak bármilyen formájának alkalmazása büntetendő cselekménynek számít.
„Az Ő jelei közé tartozik az is, hogy magatokból feleségeket teremtett nektek, hogy velük lakjatok. És közöttetek szeretetet és könyörületet alkotott. Bizony ebben jelek vannak az olyan nép számára, amely elgondolkodik.” (Korán, A bizánciak szúrája, 30:21)
Továbbá Abú Szaíd, Sza’d ibn Málik ibn Szinán al-Khudrira hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, hogy Allah Küldötte azt mondta: „Nincs kár, sem pedig károkozás!” (ibn Mádzsah, ad-Dárkutní, Málik Muvatta c. művében)
Imám an-Navaví többek között azt írja erről a hadíszról: „A ‘nincs kár, sem pedig károkozás’ azt jelenti, hogy tilos olyasmit tenni, ami kárt okoz másoknak, akár hasznunkra válna ez dolog, akár nem. /Ez a hadísz arra neveli a muszlimot, hogy ne legyen önző. /Ez a hadísz a többiek jogainak tiszteletére utasítja a muszlimot.” (32. hadísz, an-Nawawi által gyűjtött 40 hadísz, fordítás és magyarázat, Magyar Muszlimok Egyháza, 2008.)
Amit a szélsőségesek elfelejtenek az az, hogy a Korán-idézet nem ad jogosultságot a szolgával való intim együttlétre – a szolgaság (és a szolgákkal való „vadházasság”) az ókor óta társadalmilag bevett szokás volt, olyannyira, hogy csupán a múlt században sikerült eltörölnie hivatalosan (ám a gyakorlatot tekintve sajnos nem egészen) az 1948-as ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatának. A Korán és Mohamed próféta küldetése többek között ezt a rendszert hivatott drasztikusan szabályozni, és annak eltörlését szorgalmazta. (Korán, A világosság szúrája, 24:32)
Szolgaság és az iszlám
A szolgaság intézménye az emberiség történelmében természetszerű társadalmi berendezkedésnek számított, melyre nem lehet egy egységes rendszerként tekinteni. A szolgák jogai és a velük való bánásmód társadalmanként és koronként változtak. Például Rómában a pun háborúk előtt a szolga „inkább a házközösség tagja volt, és helyzete a család gyermekéhez hasonlított”, majd a háborúk után a gazdaság fellendülésével magánvagyonra (peculium) is szert tehetett, melybe további szolgák is beletartozhattak (servus vicarius). Ez aligha mondható el azokról a szolgákról, akik Amerika déli államainak ültetvényein robotoltak a 19. században. Más jogai és lehetőségei voltak egy szolgának az ókorban, és más egy középkori jobbágynak is. Ma, ha jogilag illegálisan is, de még mindig létezik a rendszer „modernkori rabszolgaság” néven, különböző formában, mint mondjuk az adórabszolgaság, a szerződéses rabszolgaság, a kényszermunka vagy a szexuális kizsákmányolás. (Hazánk például a harmadik helyen áll a szolgatartás ranglistáján).
Mikor az arab társadalmak szolgatartásáról beszélünk, érdemes először nyelvi szempontból megvizsgálni a kérdést: milyen szavakat használ az arab nyelv a „szolga”, „rabszolga” fogalmakra, pontosan mit jelentenek ezek, illetve hogy a Korán milyen kifejezéseket említ.
Általánosságban az ’abd (عبد/t.sz. عبيد) szó jelenti a szolgát, vagy nőnemben a szolganőt. További jelentései: ember, emberi lény, (Isten) szolgája; az ebből képzett al-’ibád (العباد) szó pedig emberiséget jelent. A szó töve az ‘abada (عبد) ige, melynek jelentése: szolgál, imád (istenséget), tisztel, hódol valaminek (istenség vagy személy), bálványoz, istenit; rabszolgának tesz, alávet, használ; fejleszt, tökéletesít, járhatóvá tesz (utat); Istennek felajánlja. A Korán kizárólag az ember és Isten közötti kapcsolat leírásakor használja az ’abd szót, mint például: „A Könyörületes szolgái azok, akik alázattal járnak a Földön és ha a tudatlanok megszólítják őket, azt mondják: „Béke.” (Korán, Al-Furqán szúra, 25:63) Erre utalnak az olyan arab személynevek is, mint Abdullah (Allah szolgája) vagy Abdul-Karím (a Kegyes szolgája).
Ember-ember kontextusban a Korán az említett „amit a jobbjuk birtokol” kifejezés mellett a raqaba (رقبة / t.sz. رقاب) szót használja még a szolgára, mely a raqaba (رقب) igéből származik, ami a következőket jelenti: megfigyel, ellenőriz, felügyel, kontrollál; várakozik valakire; figyelembe vesz, törődik, figyel, tisztel; fél (Istent), elővigyázatos, résen van. Vagyis egy olyan szolgáról van itt szó, aki jogi státuszát tekintve egy szabad személy alárendeltje (de nem jogfosztott!), de akit tisztelnek, munkáját megbecsülik, és akit családtagként kezelnek. A szolga valaki felügyelete és védelme, nem pedig korlátlan akarata és parancsa alatt állt, tehát nem egy megvető és kizsákmányoló viszonyról van szó. Már csak azért sem, mert a kényszer- és rabszolgamunká(s)ra az arab nyelv egy teljesen másik kifejezést használ, a ridzsál asz-szakhira-t (رجال السخرة) vagy a’amál az-szakhira-t (اعمال السخرة), amely a szakhara (سخر) igetőből ered, jelentése pedig I. nevetni, kinevetni, csúfolódni, gúnyolódni, nevetségessé tenni, II. alávetni, engedelmességre kényszeríteni, kihasználni, kizsákmányolni, profitálni belőle.
Ám a Korán által említett szolga nem azonos a mai értelemben vett „szolgákkal”, vagyis az inasokkal és bejárónőkkel, még ha azt sok esetben el is felejtik a Közel-Keleten. Az arab nyelv a khádim (خادم), vagy nőnemben khádima (خادمة), kifejezést használja az inasra, házvezetőnőre, akik szerződéses alkalmazottak és munkájukért fizetést kapnak. Jogilag szabad emberek, így munkáltatójuk nem kötelezheti őket se ingyenmunkára, pláne nem szexuális szolgáltatások nyújtására. Sajnos a riportokat elnézve az Arab-öböl országaiban a Dél- és Távol-Keletről érkezettek sorsa ezzel szemben leginkább a „Csengetett, Mylord?” inasainak és szobalányainak kiszolgáltatott életéhez hasonlít.
Az Arab-félszigeten a pre-iszlám idejében számos oka lehetett annak, hogy valakit szolgasorba kényszerítsenek, és hasonló embertelen sorssal járt, mint amiről Harriet Beecher-Stowe ír a „Tamás bátya kunyhója” c. regényében. A Korán (és ezzel együtt Mohamed próféta küldetése is) két jelentős áttörést hozott a rendszerben: szigorúan szabályozta a szolgákkal való bánásmódot, illetve nemcsak hogy ösztönözte a muszlimokat azok felszabadítására, de esetenként kötelezte is őket rá:
„És nem vezettünk el a két út (a jó és a rossz) találkozásához? (10) Ám ő nem mert dacolni (nekivágva, legyőzni azt) a meredéllyel (a kaptatóval, vagyis azzal a nehézségekkel telített meredek úttal, amely a jósághoz, és a későbbi boldoguláshoz vezet – a fordító). (11) Honnan tudhatnád, mi az a meredély? (12) (Az nem más, mint:) Felszabadítani egy rabszolgát. (13) Vagy ételt kínálni egy ínséges napon (14) egy árva rokonnak, (15) vagy egy nyomorult szegénynek. (16) És hogy azok közül való legyen, akik hisznek, és egymás lelkére kötik az állhatatosságot és az irgalmasságot. (17) Ők a Jobb Birtokosai (a Paradicsom lakói) (18).” (Korán, A város szúrája, 90:10-18)
Továbbá Abú Hurajra hagyományozta, hogy a Próféta azt mondta:
“Aki felszabadít egy szolgát, annak minden egyes testrészét megóvja Allah a Tűztől, ahogyan ő felszabadította a szolga minden egyes testrészét.” (Bukhári, 3. kötet, A (szolgák) felszabadítása könyv (49):2517 [402. oldal], Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
Bár a Tanakhhoz és az Új Testamentumhoz hasonlóan közvetlen utasítás a Koránban sincsen a szolgaság rendszerének teljes betiltására, egyetlen egy olyan sort sem találunk benne, ami arról szólna, hogyan válik egy szabad ember szolgává. Ez a másik pont, ami rendszerint elkerüli a szélsőségesek figyelmét.
A hadíszokra alapozva a vallástudósok között megegyezés van abban, hogy az iszlám eljövetele után egyetlen legális módja maradt annak, hogy egy addigi szabad emberből szolga váljék: ha háború során hadifogságba esett, és sorsáról a hadvezér másként nem rendelkezett.
A korai iszlám társadalomban tehát a szolgák döntő többsége már az iszlám előtt is ebben a státuszban éltek, akiknek a sarí’a iszlám jogrendszer szabad emberekhez hasonló jogokat biztosított, mint például a házassághoz, a váláshoz vagy a vagyonhoz való jog – melyre elsősorban a szabadok kötelező zakát adományaiból tehettek szert (Korán, A város szúrája, 90:60), de akár meg is állapodhattak szolgatartóikkal a szabadságukat illetően (Korán, A fény szúrája, 24:33).
Míg az Egyesült Államok fekete lakosainak még a vezetéknév viselése sem volt engedélyezett, addig a Korán felszólította a muszlimokat, hogy bánjanak emberi módon és igazságosan szolgáikkal (Korán, A nők szúrája, 4:36; A megbánás szúrája, 9:60; A fény szúrája 24:58). Ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy családtagként kezelték őket, helyes megszólításuk pedig a „fiam” vagy „lányom” voltak. (Korán Enciklopédia, Rabszolgák és Rabszolgaság). Továbbá egy szolgát nem lehetett elszakítani szüleitől, gyerekeitől, vagy házastársától. Nemcsak, hogy tilos volt őket bántalmazni („aki bántalmaz egy szolgát, annak jóvátétele az, hogy felszabadítja” [Muszlim, 7 kötet, Az eskük könyve (27), 8 fejezet, [4298] 29 – (1657), 407. oldal, Darussalam kiadó, 2007, Rijád], de a szolgatartónak kötelessége volt őket a család többi tagjához hasonló ruhákkal öltöztetni és étellel etetni.
Ma’rúrról maradt fent, hogy a Próféta azt mondta: „Ők (a szolgálók) a testvéreitek, akiket Allah a ti vezetésetek alá rendelt. Akinek pedig a kezei alá Allah a testvérét rendelte, annak kötelessége őt azzal etetni, amit ő eszik, és úgy öltöztetni őt, ahogy saját maga öltözik, és ne kérje őt olyanra, ami megterhelő lenne számára. Ha mégis így tesz, hát segítsen neki benne.” (Bukhári, 8. kötet, 78 könyv (Al-Adab) 6050 52. oldal, Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
A szolga-felszabadítás a bűnökért való vezeklés egyik formája is volt, például amennyiben nem szándékos emberölés történt (függetlenül attól, hogy az áldozat muszlim vagy sem) (Korán, A nők szúrája, 4:92) vagy zihár, mely a pre-iszlám időszak arab törzsei között a válás egyik elfogadott formája volt, amit az iszlám tiltólistára tett (Korán, A vitatkozó asszony szúrája, 58:3-4). Az esküszegést is lehetett szolgafelszabadítással jóvátenni (Korán, Az asztal szúrája, 5:89).
A Korán és Mohamed próféta törekvései tehát egyértelműen arra irányultak, hogy átformálják a társadalmat és végleg felszámolják az évszázadok alatt beivódott káros szokásokat és rendszereket, mint amilyen a szolgatartás is volt.
Miért nem legitim az, amit az Dá’is csinál?
Egyrészt mert maga a Dá’is sem egy legitim állam, aki legitim döntéseket hozhatna. Az ISIS „se nem iszlám, se nem állam”, hogy Fodor István valláskutató szavaival éljek.
Másodszor ahogyan laikusként nem csapjuk fel a polgárjogi törvénykönyvet és hozunk döntéseket aszerint, mit értettünk az olvasottakból, úgy iszlám jogi kérdésben sem hozhat akárki akármilyen alapon döntéseket.
Továbbá a Koránban Isten felszólítja a hívőket arra, hogy engedelmeskedjenek Neki, a Prófétának és „azoknak, akik közületek a dolgok vitelével bízattak meg” (Korán, A nők szúrája, 4:59). A legitim muszlim társadalmak vezetői pedig évtizedekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a világ összes országával együtt elfogadják a szolgaság betiltására vonatkozó egyezményt, mivel az összhangban áll a Korán üzenetével, illetve amit Mohamed próféta igyekezett megvalósítani. A szolgatartás nem vallási kötelezettség, hanem társadalmi ügy, melynek emberi szabályozásával a sarí’a törvénykezésnek semmi problémája sincsen, amennyiben az – a szunnita többség szerint – a Korán és a Próféta jogi szunnáján alapul.
Éppen ezért jelen korunkban a szolgatartás visszaállítását szorgalmazni, ahogyan azt a Dá’is és a hozzá hasonló szélsőséges elemek teszik, annyit jelent, mint szembemenni a Korán szándékával és a Próféta törekvéseivel. Embereket elrabolni, nemi kapcsolatra és szexuális szolgáltatásokra kötelezni pedig egyenesen büntetendő.
Csányi Tímea
Korán idézetek:
Dr. Okváth Csaba fordítása
Arab szavak:
Dictionary of Modern written Arabic, Hans Wehr, 3. kiadás, Spoken Lanugage Services, Inc., 1976
Bibliográfia:
(Korán, A hívők szúrája, 23: 1-6.)
(Korán, A bizánciak szúra, 30:21)
(32. hadísz, An-Nawawi által gyűjtött 40 hadisz, fordítás és magyarázat, Magyar Muszlimok Egyháza, 2008)
(Korán, A világosság szúrája, 24:32)
(Korán, A város szúrája, 90:10-18)
(Bukhári, 3. kötet, A (szolgák) felszabadítása könyv (49):2517 [402. oldal], Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
(Korán, Al-Furqán szúra, 25:63)
(Korán, A város szúrája, 90:60)
(Korán, A fény szúrája, 24:33).
(Korán, A nők szúrája, 4:36; A megbánás szúrája, 9:60; A fény szúrája 24:58
[Muszlim, 7 kötet, Az eskük könyve (27), 8 fejezet, [4298] 29 – (1657), 407. oldal, Darussalam kiadó, 2007, Rijád]
(Korán, A vitatkozó Asszony szúrája, 58:3-4)
(Korán, Az asztal szúrája, 5:89)
(Bukhári, 8. kötet, 78 könyv (Al-Adab) 6050 52. oldal, Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
(Korán, A nők szúrája, 4:59)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here