Brüsszel margójára

1
93

Brüsszel margójára

A brüsszeli támadásokkal kapcsolatban a döbbenet, a gyász hangjai mellett megjelentek olyan felvetések is, hogy vajon a közvélemény miért emlékezik meg a párizsi és brüsszeli támadásokról, és miért nem borul gyászba mondjuk az ankarai, isztambuli vagy éppen libanoni támadások kapcsán.
Néhányan egyenesen a terrorizmus elleni küzdelem hatékonysága kapcsán értekeztek arról, hogy csak akkor lehetséges hatékonyan fellépni a terrorizmus ellen, ha a Közel-Keleten bekövetkező támadásokra ugyanolyan érzékenységgel reagálunk, mint amelyek Nyugat-Európában történnek. Mások morális szempontokat emlegetnek, és képmutatónak tartják azt a viselkedést, ami az Európán és Észak-Amerikán kívüli tragédiákról gyakorlatilag tudomást sem vesz.
A kritikákban megjelenő gondolatok részbeni jogosságát nem vitatva, észre kell azonban venni, hogy az általános egyenlőség követelése egyszerűen irreális. Brüsszel, London vagy Párizs érzelmileg és kulturálisan is közelebb áll a magyar és más európai polgárokhoz, mint Ankara, Bejrút vagy Kairó. Ha úgy tetszik, az az Európai Unió szövetségében – már hazai városok ellen elkövetett támadások. Teljesen természetes, hogy ha Budapesten vagy horribile dictu a szomszédunkban történik valami katasztrófa vagy bűncselekmény, arra sokkal érzékenyebben reagálunk, mint egy tőlünk távoli eseményre. A puszta közösségi érzésen túl egy közeli terrorcselekmény nyilván az egzisztenciális félelmeket is megerősíti, hiszen minél közelebbi egy-egy ilyen eset, annál inkább érezzük, hogy „akár velünk is megtörténhetne”.
Mindamellett persze igaz az is, hogy a média figyelme hajlamos ezt a természetesen szelektív figyelmet jelentősen torzítani. Gondoljunk csak a szomszédos Ukrajnában folyó konfliktusra, amiről gyakorlatilag alig jelennek meg híradások, pedig még a jelenlegi tűzszüneti állapotban is havi 30-40 halálos áldozata van a összetűzéseknek. Számos konfliktussal és tömeges tragédiával egyszerűen azért nem foglalkozunk, mert el sem jutnak hozzánk a hírek, sőt a szegényes infrastruktúra miatt eleve nem is keletkeznek a világsajtóig eljutó hírek ezen konfliktusokról.
Másrészről a terrorcselekmények és a háborús cselekmények közti határok a XXI. században egyre inkább elmosódnak, egyre ritkábban fordulnak el klasszikus értelemben vett, valódi hadseregek által vívott háborúk, a konfliktusok a legtöbb esetben irreguláris milíciák, terrorcsoportok, szabadságharcosok és egyéb címkékkel ellátott fegyveres csoportok által vívott fegyveres harcot jelentenek. És még inkább elmosódnak a határok, amikor azt látjuk, hogy az egyes terrorcsoportok összenőnek a szervezett bűnözéssel, vagy a szervezett bűnözés állít fel önálló katonai erőként funkcionáló földalatti hadseregeket.
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk összeszedni, hogy az ebben a hónapban (2016. március) elkövetett terrortámadások hol és mennyi áldozatot szedtek.
    • Törökországban a PKK és más kurd terrorszervezetek kilenc, többségében robbantásos merényletben összesen 47 ember öltek meg, és további 195-öt sebesítettek meg. Ugyanitt a Daesh két támadásban 5 embert ölt meg, és 37 főt sebesített meg öngyilkos merényletben.
    • Ugyanebben az időszakban a palesztin-izraeli konfliktusban késeléses támadásokban, illetve lövöldözésekben 13 palesztin és egy izraeli halt meg, és további 23 izraeli és 3 palesztin sebesült meg.
    • Maliban az AQIM támadásainak eredménye két halott és hat sebesült.
    • Thaiföldön négy különböző fegyveres és bombatámadásban összesen kilencen haltak meg, tízen pedig megsebesültek.
    • Pakisztánban egy tálib öngyilkos merénylő 10 embert ölt meg, és további harmincat megsebesített, illetve március 16-án egy további merénylet is történt 16 halálos áldozattal, és negyvennél több sebesülttel. Ez utóbbi merényletért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget.
    • Március 4-én Észak-Írországban az IRA hajtott végre egy bombatámadást, amely egy halálos áldozattal járt.
    • Nigériában a Boko Haram egy öngyilkos merénylet során 22 fővel végzett, míg 18-an megsebesültek.
    • Március 7-én a Daesh fegyvereseinek támadásában összesen 17 ember halt meg Tunéziában.
    • Szomáliában az as-Sabáb négy támadásában összesen 9 fő halt meg, és 31 fő sebesült meg.
    • Szudánban, Darfúrban a polgárháborút követő fegyverszünet ellenére három fegyveres támadásban mintegy 6 fő vesztette életét.
    • A Fülöp-szigeteken egy bombatámadásban és egy fegyveres összecsapásban összesen 9 fő sebesült meg.
    • Egyiptomban, négy merényletben a Daesh sinai szervezete 26 embert ölt meg, további tizenhármat megsebesített.
    • Burundiban öt különböző merényletben összesen 3 fő meghalt, és további 11 megsebesült.
    • A Kongói Demokratikus Köztársaságban hét támadásban a Mai-mai lázadók, és a Ruanda felszabadításáért Front összesen 37 embert ölt meg, a sebesültek számáról nincsenek adatok.
    • Nigerben a Boko Haram összesen három támadásban kilenc embert ölt meg, a sebesültek számáról nincsenek adatok.
    • Burkina Fasoban az AQIM egy fegyveres támadásban 19 embert ölt meg, és 33-at megsebesített.
A fenti események azonban leginkább csak a jéghegy csúcsát képezik, olyan eseményeket mutatnak, ahol többé-kevésbé van valamilyen állami jelenlét, ahol jelen van a sajtó, ahol pontos beszámolók érkeznek az egyes atrocitásokról. Viszonylag jól dokumentált az áldozatok számát tekintve még a szír konfliktus, ahol márciusban eddig mintegy 4000 ember, köztük mintegy 1300 civil halhatott meg különböző összecsapásokban és bombázások következtében.
Irakban az ISIS elleni hadműveletek jelentős számú polgári áldozattal járnak, ami egyes területeken az iraki kormány mellett álló síita milíciák, illetve az előre nyomuló kurdok által végrehajtott etnikai tisztogatások formájában jelennek meg, ugyanakkor az ISIS a mai napig rendszerességgel hajt végre öngyilkos merényleteket, így például a tegnapi napon történt egy 29 halálos áldozatot követelő robbantás Iskandiriyában, egy focimeccsen. A jemeni háborúban szintén több száz fő a márciusban megölt polgári áldozatok száma, köztük a szintén tegnapi autóbombás ádeni merénylet 29 halálos áldozata.
Afganisztánban továbbra is folyik a tálibok és a kormányerők közötti konfliktus, több merényletben és hadműveletben csak ebben a hónapban mintegy 300 civil és ugyanennyi fegyveres halhatott meg.
A Közép-Afrikai Köztársaságban a mai napig havi 50 főt meghaladó halálos áldozatot követelnek az anti-balaka mozgalom mészárlásai a muszlim kisebbség tagjai ellen.
Mindezen konfliktusok ugyanakkor eltörpülnek a pillanatnyilag legtöbb halálos áldozatot követelő, de a hírekből szinte teljesen kimaradó dél-szudáni polgárháború áldozatainak számához képest. Dél-Szudánban az SPLA (kormányerők) átfogó támadást indítottak a nuer népesség területei ellen. Ennek során a menekültek beszámolói alapján csak az elmúlt egy héten mintegy 25 falut romboltak le. Csak március 1. és 14. között mintegy 197 000 menekült érkezett a szintén polgárháború sújtotta Szudánba. A halálos áldozatok számát a március 11-én kiadott ENSZ jelentés is csak becsülni tudja, de több mint tízezer áldozatról beszél, ráadásul tömeges, egyéb atrocitásokról (többek között 1300 regisztrált nemi erőszakról) is beszámol.
A líbiai összecsapásokban – bűnbandák és terrorszervezetek közti harcokban – mintegy havi száz-kétszáz fő hal meg. Mexikóban a drogháború havi átlagban mintegy 500 fő életét követeli. Az indiai maoista felkelésben csak márciusban mintegy 40 fő halt meg. Bár a fénykorában évente több tízezer embert lemészárló, Ugandában, Burundiban és Kongóban tevékenykedő Lord Resistance Army jelentősen visszaszorult, azért még idén is havonta több, mint tíz ember kerül az áldozatai közé. Kongóban ezenkívül másik három fegyveres konfliktus is folyik, havi több száz halálos áldozatot követelve. Burundiban a Kivu konfliktus és a hutu-tutszi ellentét szed rendszeresen halálos áldozatokat.
És végül nem ejtettünk szót azon fegyveres összetűzésekről, amelyek ugyan nem minősülnek sem háborúnak, sem terrorizmusnak, ugyanakkor áldozatok száma tekintetében súlyosabb hatásuk van, mint a legtöbb jelenleg vívott háborús konfliktusnak vagy terrorcselekménynek. Csak az USA-ban, március 9. és 25. között 579 ember halt meg fegyveres erőszak következtében, amelynek mintegy kétharmada különböző helyi bűnöző bandák közötti összecsapás eredménye volt. Ez meghaladja az afgán és líbiai konfliktusban meghaltak együttes létszámát.
A harmadik világ gettóiban, Közép- és Dél-Amerikában ennél is súlyosabb a helyzet. Csak Brazíliában évente 50000!!! ember hal meg erőszak következtében, ami önmagában meghaladja a jelenleg folyó összes fegyveres konfliktus áldozatainak együttes létszámát. A jelenség ráadásul nem csak Brazíliára, de számos más országra is jellemző. Az erőszak következtében meghaltak száma Mexikóban 23000 fő, Venezuelában 18000, Dél Afrikában 17000 fő.
Hogy mi következik ebből? Következik-e ebből bármi is a brüsszeli tragédia megítélésére nézve? Azt gondolom, hogy semmiképpen sem a tragédia relativizálása, az a legyintés, hogy „bezzeg máshol mennyivel több tragédia van”. Nem hiszem, hogy következne belőle, hogy „ha Burundival sem foglalkozunk, akkor ne szolidarítsunk Brüsszellel sem”.
Mindazonáltal ez a kitekintés mégis hasznos tanulságul szolgálhat.
Ha megnézzük, hogy a brüsszeli elkövetők hány országban gyilkoltak, körvonalazódhat egy olyan felismerés, hogy a cselekmény elkövetői elleni sikeres küzdelem más társadalmakkal, kultúrákkal való összefogással érhető el. Fontos lehet az a felismerés, hogy titkosszolgálatok közötti együttműködés alapvető fontosságú ebben a harcban, hogy ne fordulhasson elő még egyszer, hogy ha a török hatóságok Törökországból deportálnak egy belga állampolgárságú Daesh harcost, és erre figyelmeztetik a belga hatóságokat, azt az EU-hatóságok figyelmen kívül hagyják.
Az embertelen terrorcselekményeket elkövető szervezeteken végignézve támadhat egy olyan kellemetlen érzésünk, hogy e szervezetek egy része néhány évvel korábban ünnepelt és a Nyugat által támogatott „szabadságharcosnak” minősült.
És itt nem csak az „elnyomó szovjet uralom” ellen küzdő afgán mudzsahedekből kinőtt tálibokról, az al-Kaidáról, vagy az ebből kivált ISIS-ről beszélhetünk, de a Közel-Keleten másik legtöbb terrorcselekményt elkövető, Magyarországon tiltott önkényuralmi jelképnek számító szimbólumot használó sztálinista PKK-ról is, akik más kontextusban a „felvilágosult” toleráns kurd szabadságharcosoknak minősülnek, akiket többek között Magyarország is támogat az ISIS-szel szemben.
De említhetjük a dél-szudáni kormánycsapatokat, akik Salva Kiir elnökkel az élen pár éve még az egész nyugat támogatását élvezték, mint az „elnyomott keresztény dél” függetlenségét kiharcoló szabadságharcosok. Néhány évre rá pedig a népirtástól, kannibalizmustól, tömeges nemi erőszaktól sem visszariadó meglehetősen sátáninak tűnő rezsim vezetőjeként jelenik meg, ahol a fenyegetett keresztény népesség számára már a keresztényeket elnyomó iszlamista és háborús bűnös Omar Bashir vezette, szintén polgárháború sújtotta Szudán is biztonságos menedéknek számít.
Talán ezek a példák óvatosságra intenek a későbbiekre nézve avval kapcsolatban, hogy politikai érdek, vallási vagy világnézeti elköteleződések kapcsán kiket is támogatunk… ha másért nem, csak azért, nehogy egyszer az általunk is tüzelt konfliktusok következményei benézzenek hozzánk. Szerencsétlen, földönfutó menekültek vagy terroristák formájában.
Talán a szegénység, a szervezett bűnözés generálta fegyveres erőszak példáit látva felmerülhet, hogy a szociális problémák és a kilátástalanság ideológiáktól függetlenül is milyen mély és kegyetlen erőszakot képesek kiváltani.
De ha e következtetések nem is egyértelműek és vitathatóak, azt gondolom, hogy az adatok mindenképpen gondolkodásra, vitára és világgal kapcsolatos képünk átgondolására serkenthetnek. Ha másért nem, ezért mindenképpen fontos, hogy saját tragédiáink feletti gyászunk mellett néha tényleg foglalkozzunk mások szenvedésével is.
Káldos János

1 COMMENT

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here