…. Mindennemű viszonylagosságok közepette is érzékelni kell azt a különbséget, ami olyan vallások között áll fenn, melyek a szabadságra vezetnek és azok közt, amelyek mindent valamiféle totális „isteni” meghatározottság jogilag kodifikált és szankcionált ketrecébe akarnak kényszeríteni. A személyes és köz-szabadság európai kultúráját – a Felvilágosodás óta elterjedt elbeszélések ellenére – legalább olyan mértékben alapozza meg a zsidó és keresztény vallás, mint amennyire a görög gondolkodás és demokratikus mintája. Szellemi tekintetben nem kevésbé, mint társadalmi relációkban: „maga a teológia, az Istenről való gondolkodás, és az abszolútum fogalmának meghatározása körül folytatott folyamatos munkálkodás bontakoztatta ki a felvilágosodást. – mondja Hannes Böhringer filozófus – A teológia a bibliai hagyományban Isten igéje, az önfeltárulása, ami mindennemű rá irányuló további gondolkodásnak a kiindulópontja. A rá irányuló felvilágosodásból aztán tőle (el)vezető felvilágosodás lett.” Ez az alapvető tendencia a két vallás történetiségében bontakozik ki. Amennyire az előbbi vitatható, olyannyira vitathatatlan az utóbbi. Azon túlmenően, hogy innen ered magának a történelemnek, az idő ciklikus körét megtörő (üdv)történetnek az eszméje, a történeti és vallástörténeti fejleményeik ezt éppoly nyilvánvalóvá teszik, mint a (két) Könyv kialakulásának folyamata. A héber könyvek létrejötte és kanonikussá válásuk hosszú folyamat eredménye, akárcsak a keresztény Bibliáé.
Ezt a tényt a „három monoteista”, „ábrahámita” vallásról szóló szólamok éppoly kevéssé veszik figyelembe, mint a „könyves vallásokról” szólóak. Persze a muzulmánok könyvének is megvan a története; csakhogy ez leginkább egy kompiláció összetevőinek történeteként írható le – ahogy azt a Korán-filológia az utóbbi kétszáz év során feltárta: túlnyomórészt a Tórából, valamint más judaista, szamaritánus és archaikus arab forrásokból lett merítve, de akadnak benne keresztény eredetű összetevők, és az antik Alexandrosz-regény hatását is kimutatták. (Ezért tartja Franz Rosenzweig zsidó vallásfilozófus világtörténelmi plágiumnak.) Az iszlám hívei szerint ugyan a könyvük minden más könyv előtt, arabul íródott, számos alapfogalma a Közel-Keleten a 8. században legelterjedtebb, főként keresztények használta arámiból ered, és későbbi arab olvasatuk alapvető félreértések forrása.
Döntő azonban magának a könyv tartalma, a tanítása, ami híján van bárminemű történeti szemléletnek. Ez nem pusztán történeti vagy történetfilozófiai probléma, hanem máig ható következményekkel járó sajátsága – a gondolkodás, a kultúra alapstruktúráját tekintve éppúgy, mint a társadalomszerveződésben, a jogalkotásban, az intézményekben… Hatását Uwe Simson társadalomtudós így foglalta össze: „A javak megszerzésének iszlám módozata a korai iszlám társdalom alapstruktúrája határozza meg: az uralkodó kisebbségen belül konkurencia dönti el az uralom hozadékában való részesülést, azaz a többségből kisajtolt „többletterméket”. (…) Ércként érintetlen maradt az értékek, normák és viselkedésmódok eredeti, imponálóan zárt építménye, ami már néhány száz évvel a hódítás után sem a korabeli állapotokat, hanem a hősi ősidő realitását képezte le. Ennek következménye egyfajta „fantomfájdalom”: az iszlám világkép egy olyan uralkodó kaszt világképe, amely már senki fölött nem uralkodik.”
Tillmann József teljes cikke itt olvasható, a Napi Iszlám cikkel kapcsolatos kritikája pedig itt.
