Egyiptomi zsidók Hanukát ünneplik az újonnan megnyitott kairói zsinagógában – Egyptian Streets

0
279

Évtizedek után először nyitotta meg kapuit a Sáer Hasamejim zsinagóga (
שער השמים) Kairóban, Hanuka ünnepére.

“ Bár a zsidó közösség nem túl népes Egyiptomban, számtalan muszlim és keresztény barátunk van, akiknek szintén szívügye megőrizni az itteni zsidó kultúra örökségeit.” – mondta Magda Sehátá Hárún, az Egy Csepp Tej Egyesület egyiptomi zsidó közösség elnöke nyitóbeszédében.

A megnyitón jelen voltak az egyesület mellett egy amerikai zsidó túrista delegáció tagjai is.

A zsinagóga helyreállítása kapcsán Hárún bejelentette, hogy a mádi és a héliopoliszi kerületekben lévő imaházak kapui is megnyílnak, és a jövőben kultúrális eseményeknek, zenei fesztiváloknak, illetve színházi előadásoknak fog helyet adni.

Hárún arról is beszámolt, hogy az egyiptomi Kultúrális Minisztériumot is felkereste, hogy a zsidó közösséget bejegyeztesse, illetve hogy visszaszerezze azt a négy darab festményt, melyek egy a második világháború alatt elhunyt egyiptomi zsidóé voltak.

Hanuka a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe, mely a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. December 2-án vette kezdetét, és a mai nappal, december 10-én ér véget. 

Forrás: Egyptianstreets.com

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here