Idén, 2018-ban van századik évfordulója a “Nagy háború” végének, egyben az Osztrák-Magyar monarchia felbomlásának is. Ennek emlékére cikksorozatban elevenítjük fel a Monarchia történetének, társadalmának iszlám vonatkozásait, a nagypolitikai eseményeinek felvázolásától, a birodalomban élő muszlim népek mindennapi életének és kultúrájának bemutatásán át a világháborúban és az azt követő időszakban a monarchiáért, majd Magyarországért harcoló muszlim katonák szerepéig.
Sorozatunk második részében Bolek Zoltán történész “
Az Oszmán Birodalommal a Nagy Háborúban című tanulmányát közöljük le folytatásokban.

Bevezetés

Száz éve ért véget a Nagy Háború, melyben 1914 őszétől szövetségesünk volt az Oszmán Birodalom. Nemrég Erdogan török elnök úr járt Budapesten, hogy felavassa a felújított Gül Baba türbét Orbán Viktor magyar miniszterelnök úrral közösen. Budapesten tette meg azt a kijelentését a Török Köztársasági Elnök Úr, hogy a török szövetségben, a K.u.K.-ban harcolt magyar katonák emlékére a Dardanelláknál/Csanakalénál emlékművet készíttet el. Kutatásaim most ezért ezekre a közös harcokra fókuszálódtak. A közös szövetségben harcolt monarchiabeli magyar katonáknak kívánok emléket állítani, akik hősiesen küzdöttek Hazájuktól távol egy szövetséges hatalom oldalán, több fronton is. Háromszáztizenkilenc éve vége van az Oszmán uralomnak Magyarországon,régen eljött már a megbékélés és a közös munka, a testvériség ideje. Ezt már bizonyította 1711 után a Török Birodalom a Nagyságos Fejedelem és kíséretének befogadásával, majd 1849-ben ezt megismételte Kossuth Lajossal és a vele együtt menekülőkkel. A Dardanellák erődítményeinek korszerűsítését, ezek terveit pedig a kevéssé ismert Báró Tóth Ferenc (1733-1793) készítette el. 1926. augusztusában pedig Horthy Miklós kormányzó is a mohácsi beszédében új alapokra helyezte a két ország kapcsolatát. Mert a két nép között több van, ami összeköti, mint ami elválasztja őket.

A Monarchia részvétele és hadtörténeti áttekintés

1914/15 fordulójára a nyugati fronton a harcok végérvényesen állóháborúvá merevedtek; a keleti fronton az orosz támadóerő, melyet a köznyelv „gőzhengernek” is hívott, leállt. 1914 decemberében a cs. és k. hadsereg limanowa-lapanów-i ütközetében Oroszország ellen győzelmet aratott, és télen sem állt át a szerencse orosz oldalra a Kárpátokban folyó háborúban. Óriási erővel nyomott a latba az oroszok veresége a mazúriai téli ütközetben, 1915 februárjában, súlyos veszteségekkel szorította őket vissza a német hadsereg.

A Balkánon ugyan a szerbek győztek a cs. és k. sereg elleni védekező háborúban, védekező offenzívájuk ennek ellenére 1914 decemberében jelentősen meggyengült a szerb hadsereg. A Monarchia Németországgal együtt kétfrontos háborúra kényszerült. Viszont a Török Birodalom 1914 őszi belépése a háborúba Enver pasa vezényletével, aki köztudottan németbarát ifjú-török politikus volt, nagy segítséget jelentett a Központi Hatalmaknak. A törökök várták és kérték a német és a Monarchia katonai és gazdasági segítségét, azonban a katonait szinte lehetetlen volt teljesíteni, hiszen Szerbia, mint ellenséges ország, akadályozta a szállítást, Románia, mint semleges fél szintén útjában állt a katonai segítségnyújtásnak. Majd csak Szerbia elfoglalása, Bulgária belépésével, 1915-ben oldotta meg a helyzetet, s teremtette meg a közvetlen összeköttetést a Központi Hatalmakkal.

Harc a Dardanellákért 1915/16-ban

Ebből a helyzetből kiindulva az Antantnak, Nagy-Britanniának és Franciaországnak a háború előre haladásában a legrosszabbtól kellett félnie. Sőt, a helyzet brit értékelői odáig mentek, hogy az orosz haderő összeomlására számítottak. Először volt érzékelhető, hogy Anglia és Franciaország az oroszoknak alig tudott támogatást nyújtani.

Oroszország segélyhívásának nyomására 1914/15 fordulóján Nagy-Britannia újra felvetette a Dardanellák elfoglalásának forszírozására vonatkozó tervet, melyet stratégiai megfontolásból már a háború kitörése előtt is tárgyaltak.Abból indultak ki, hogy ha szerencsésen áttörnek a Fekete-tengerhez, akkor a törököket gyorsan ki tudják iktatni a háborúból, mivel az Oszmán Birodalom Konstantinápoly elvesztésével biztosan azonnal beleegyezett volna a kapitulációba. A további megfontolásokat pedig annak a reménye alapozta meg, hogy az Oroszországgal való szorosabb kapcsolat a labilissá vált balkáni helyzetet is mozgásba hozná, ami az oroszok megerősödését és a nyugati front tehermentesítését hozta volna magával, s délről Szerbián keresztül a Monarchia is támadható lehetne.

A katonai akciók kiterjesztésével a Dardanellákig abban reménykedtek, hogy az addig semleges államokat, mint Görögországot,Romániát, Bulgáriát és Olaszországot a háborúba való belépésre ösztönzik az Antant oldalán. Különösen Görögországnak szántak ebben döntő szerepet. Venizélosz antantbarát kormánya a Gallipoli-félszigeten történő partraszálláshoz három hadosztályt kínált fel, ami az oroszoknál, aki inkább a brit és a francia haderőkben bíztak, aggályokat váltott ki a görög hadi apparátusképességeire nézve, viszont a görög király németbarát volt, s ellenezte a háborúba való belépést.1

Venizélosz kormányának exponálása ebben az ügyben végül annak bukásához vezetett és ahhoz, hogy Görögország továbbra is semleges maradt.

Így a Dardanellákon a teljes hadművelet végrehajtása a nyugati szövetségesekre maradt. Winston Churchill tengeri hadügyminiszter és Lord Kitchener háborús miniszter terve szerint Konstantinápolyt kombinált tengeri és szárazföldi hadművelettel kellett elérni. A haditengerészetnek a Dardanellákon álló erősítés legyőzése után a Márvány-tengerbe és végül Konstantinápolyba kellett volna a tervek szerint előretörniük. Ezzel egyidejűleg csapatok Gallipolinál és az ázsiai oldalon a tengerszoros bejáratánál való partraszállásával kellett a műveletet véghez vinni. Az eredetileg „Constantinople Expedition Force” elnevezésű csapatokat átnevezték „Mediterranean Expeditionary Force” nevűre, hogy a törököknek ne adjanak nyilvánvaló utalást saját céljukra.

A Brit Királyi Haditengerészet régebbi építésű hajókat szándékozott bevetni,melyekkel az Északi-tengeren a modern német flottával való közvetlen konfrontációt már nem akarta megkockáztatni. Franciaországot szintén megnyerték a tervnek, az egy hajórajt és csapatkontingenseket állított a brit főparancsnokság alá a partraszálláshoz. A fölvonulásnál javára vált a briteknek az a tény, hogy a törököknek januárban és februárban nem sikerült megnyerniük a Szuezi-csatorna fölötti ellenőrzést. Így lehetett átvezényelni a vízi útvonalon a birodalom főleg ausztráliaiakból és új-zélandiakból álló csapatait.

A szárazföldi szövetségeseket a görög Mudros-szigeten (Annak ellenére, hogy a görögök semlegesek voltak, s tessék-lásséktiltakoztak a szigetük Antant megszállása ellen.) és Alexandriában helyezték készenlétbe, Alexandria volt a birodalmi csapatok kiinduló pontja, Mudroson pedig Kitchener 29. hadosztálya (parancsnok Hunter-Wetson őrnagy) állt készenlétben, melyet a partra szállásra bocsátott rendelkezésre. 2

(folytatjuk)


1  Első Világháború története

2  Első Világháború története

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here