Idén, 2018-ban van századik évfordulója a “Nagy háború” végének, egyben az Osztrák-Magyar monarchia felbomlásának is. Ennek emlékére cikksorozatban elevenítjük fel a Monarchia történetének, társadalmának iszlám vonatkozásait, a nagypolitikai eseményeinek felvázolásától, a birodalomban élő muszlim népek mindennapi életének és kultúrájának bemutatásán át a világháborúban és az azt követő időszakban a monarchiáért, majd Magyarországért harcoló muszlim katonák szerepéig.
Sorozatunk második részében Bolek Zoltán történész “
Az Oszmán Birodalommal a Nagy Háborúban című tanulmányát közöljük le folytatásokban.

Török oldalon a Dardanellákat mindkét parton részben tüzérségileg erősen felfegyverzett erődök védték,magát a vízi utat pedig a keskeny helyeken hét egymás mögé rakott aknazár. A Gallipoli félsziget védelmére gyalogos erőként a csak 1915 elején felállított 5. hadsereg lett oda vezényelve.

1915 januárjának végén a brit-francia flották felvonulása a Földközi-tenger keleti részén befejeződött,február 19.-én a közös Antant flotta lőni kezdte a Dardanellák bejáratait, ami február 25.-én még hevesebb bombázásban ismétlődött meg. A török erődítmények Sed-el-Bahr-nál az európai oldalon, az ázsiai oldalon pedig Kum-Kale az Antant katonai akció áldozatául esett. 1915. Március 18.-án a közös flották három hullámban benyomultak a Dardanellákba, hogy mindkét oldalon az erődítményeket a hadihajóik tüzérsége kiiktassa és a szorosokban az elaknásított részt akna mentesítsék. Bár a török tűz erősebbnek bizonyult, mint várták, az egyesült flották hadművelete kezdettől fogva terv szerint zajlott.

Egyre több török löveg némult el. Dél körül de Roberck admirális, a brit parancsnok elrendelte a főleg francia egységekből álló második hullám előre nyomulását, ami a délután közepéig az első hullámon keresztülhatolva zajlott le. A francia hajók visszavonulásakor következett be a katasztrófa. A törökök még Március 8.-án egy német aknaszakértő segítségével a kisázsiai tengerparttal párhuzamosan aknamezőt fektettek le, amiről az antant nem tudott és a szorosba manőverezett egységek vakon belefutottak. A Bouvet nevű francia csatahajó az aknával való érintkezés után két percen belül teljes legénységével elsüllyedt. A HMS Irresistible nevű brit hajó legénysége is feladta a küzdelmet és néhány óra leforgása alatt elsüllyedt. A HMS Inflexible nevű hajót is megrongálta egy akna, de vízen tudott maradni és később Máltára vihették javításra. Ugyanez történt a Suffren illetve a Gauloise nevű francia csatahajókkal is, melyeket a vízvonal alatt ért találat.A hánykolódó Irresistible megmentési kísérlete során a HMS Ocean is aknára futott és szintén fel kellett adnia a mentési kísérleteket.A veszteségek tekintetében március 18.-a az Antant tengeri hadereje számára sötét nap volt. De Robeck tervét, hogy a támadást egy későbbi időpontban megismételjék, felsőbb utasításra megakadályozták.

Az antant flottái ez időben nem tudtak arról, hogy a tengerszoros török védelme nehézágyú-lőszerhiányban szenvedett, és Március 18.-án tartalékjainak jelentős részét elhasználta, ami nagy valószínűséggel hozzájárult ahhoz, hogy a britek egyre több „silenced guns”-ról, vagyis elnémított ütegről számoltak be, amit kevésbé tulajdonítottak a lőszer takarékos használatának, sokkal inkább a tüzérségi tűznek.

Megrémülve a tengeri veszteségek nagyságán az antant vezetés a flottát már csak arra használta, hogy a Dardanellák bejáratánál mindkét oldalon a partot bombázza és megpróbálta az offenzívát úgy befejezni, hogy a tengerszoros bejáratának mindkét oldalán partra szálltak.

Március 26.-án Otto Liman von Sanders tábornokot megbízták a Gallipoli-félsziget török védelme fölötti főparancsnoksággal. Alig egy hónap alatt sikerült neki a félszigeten a török védelmet mesterien megszervezni, ahogy ez később megmutatkozott.3

Április 25.-én a Dardanellák bejáratának területén partra szállt a 29. brit hadosztály és a Brit Királyi Hadosztály, kicsit följebb, Ari Burnunál az „Australan and New Zealand Army Corps” (anzac), a kisázsiai oldalon pedig Kum Kale-nál az 1. francia hadosztály, és különösen az európai oldalon borzalmas veszteségeket szenvedtek el. A hajótüzérség fedezésében a csapatok ugyan tudtak hídfőállásokat építeni, innen azonban nem tudtak a földrész belsejébe behatolni. A hajótüzérség ugyanakkor megakadályozta, hogy a török védelem a hídfőállásokat felszámolja. Legkésőbb az antant partraszállásától megkezdődött a törökök számára a visszaszámlálás. Már 1915 márciusában sürgették Törökországból az elsősegélyhívásokat a megerősítésért Németországba és Ausztriába. A német szövetségi partner minden diplomáciai hatalmával igyekezett az Oszmán Birodalomnak való segítségnyújtást a közelebb fekvő Ausztria-Magyarországra hárítani. Kérések és követelések kinyilvánítása mellett fenyegetőzött is, amikor közölte, hogy szerencsés kimenetel esetén már nem biztos, hogy a Monarchia megkapja e a jutalmát. Mindent egybevetve, ezek a követelések a Német Birodalom lassan fogyó bizalmára engednek következtetni.

A Szerbiával való háború miatt a Dunán sem embert, sem semmilyen szállítmányt nem lehetett áthajózni. Mivel a semleges Románián keresztüli szállításra sem lehetett gondolni, így erősödött a nyomás a cs. és k. háborús tengerészetre,hogy ők menjenek a Dardanelláknál erősen megszorongatott szövetségesek kisegítésére. Haus admirálisra, az osztrák flotta parancsnokára nehezedőnyomás jelentős volt, az ő körültekintő, stratégiai hozzáállása nélkül a cs. és k. haditengerészet értelmetlen feláldozására került volna sor.

A törökök kérésének megfelelően a német vezetés a cs. és k. hadi tengerészetet arra kérte, küldjön egy kis tengeralattjárót a Dardanellákhoz, amit Hausnak, mivel csak két bevetésre kész tengeralattjáróval rendelkezett, el kellett utasítania. A németek azonban nem engedtek könnyen ebben a dologban, azonnal megígérték, hogy vasúti szállítással pótolják a kis partmellet bevethető tengeralattjárókat. Ez Ausztria-Magyarország számára ritka elbűvölő alkalom, mivel a császári német hadi tengerészet 1914-ben a háború kitörésekor egyszerűen elkobozta a hajógyáraktól az Ausztria-Magyarország számára épített tengeralattjárókat, és mindezidáig még nem pótolta. Később Németország a cs. és k. haditengerészetnek egy cs. és k. tengeralattjáró elvesztéséért cserébe rögtön két tengeralattjárót kínált fel a Dardanellákhoz. A cs. és k. haditengerészet elutasító döntésében felismerte, hogy a cs. és k. tengeralattjáró fegyvere a csekély hatótávolsága miatt a Dardanellákon folyó hadműveletben nem jöhet szóba.4

Egy további terv azt irányozta elő, hogy a teljes cs. és k. flotta törjön ki az Adriából, hogy az antant flottáját a Dardanellák előtt hátba támadja. A diplomaták és stratégák itt is elnéztek egy döntő tényezőt. A Dardanellák előtt ugyan az antantnak régebbi hajói álltak, de ahhoz, hogy odajussanak, a cs. és k. flottának először is az Adriát a bejáratnál őrködő francia földközi-tengeri flotta jó részét kellett volna legyőznie, melyet néhány brit egység is erősített. Csupán ezeknek a haderőknek a legyőzése esetén is csak rövid időre lett volna lehetőség a segítségnyújtásban a Dardanelláknál, mert nem állt rendelkezésükre flottabázis.

Az osztrák-magyar diplomaták számára végül Haus azon nyomatékos intelme volt döntő, hogy a felmentő sereget elutasítsa, miszerint a kiszámíthatatlan Olaszországgal szemben a saját partjukat védtelenné tennék. Ahogy a további események mutatták, Haus tengernagynak igaza volt.

Végső soron a németeknek el kellett fogadniuk az osztrák flotta parancsnokának hozzáállását. A cs. és k. hadi tengerészet végül, hogy szövetséges partnerének ne okozzon teljesen csalódást, felajánlotta támogatását, hogy a Dardanellákhoz német tengeralattjárókat küld. Már 1915. március 25.-én megérkezett Pulában vasúton egymás mögött két szétszedett tengeralattjáró,melyek a cs. és k. tengeri fegyvertárban teljesen felszerelve, az április közepén végrehajtott próbaút után német legénységgel készen álltak, hogy a Dardanellákhoz utazzanak.

Nem sokkal ezután még egy harmadik tengeralattjáró is jött hozzá. Álcázás okáért ezek a tengeralattjárók a Németországból kieső szállítmány miatt a háború kezdetén a cs. és k. haditengerészet megmaradt U7, U8, és U9-es számait kapták.Gazdasági okokból elhatározták, hogy a tengeralattjárókat amilyen messzire csak lehet, vízi egységekkel elvontatják Otrantóig vízi úton. Elsőként,1915. Május 2.-án az SMS Novara hagyta el Pulát Horthy Miklós hajóskapitány parancsnoksága alatt, hogy Május 4.-én Curzola szigetén, Palazzo kikötőjében az utazáshoz szükséges anyagokkal és lőszerekkel még egyszer kiegészüljön, majd folytatta vontató útját, míg Otrantot el nem hagyta. Csak amikor füstoszlopokat pillantottak meg az SMS Novara árbockosarában, akkor kellett a vontatóköteleket eloldaniuk és a tengeralattjárót gyors merülésre kényszeríteniük és sorsárahagyniuk. Az SMS Novara-nak sikerült megtennie a hazautat osztrák-magyar vizeken, és az U8-asnak is sikerült május 11-ig a 475 km hosszú szakaszt megtennie az elválás pontjától, 8 km-re nyugatra Kephalonia szigetétől Orakba a török tengerpartig.6

Május 11.-e reggelén az U7-es tengeralattjáró kezdte meg hosszú útját az SMS Triglav-val Alois Ulbing vitorlás hadihajókapitány parancsnoksága alatt. Ezt a tengeralattjárótis az Otranton kívülre vontatták, ahol az 5. hó 16-ára virradó éjszaka a vontató köteleket eloldották. Az SMS Triglav-nak szintén sikerült a hazatérés, míg az U7-es tengeralattjáró néhány felmerülő probléma leküzdése után elérte Szmirnát és 1915. 6. hó 21-én befutott Konstantinápolyba.7 A 9-es számú tengeralattjáró Cattaroig szembe futott az SMS Triglav-val, ott átvették és Május 25.-étől ugyanazon a szakaszon dél felé vontatták.A vontatás befejezése után az U9-nek Törökországba tartó útján nyoma veszett. Nyom nélküli eltűnésének okát soha nem tudták kinyomozni. Törökország lőszerellátásával összefüggésben még két tervezett vállalkozás tűnt érdekesnek. Már 1915 januárjában lőszerszállítási kéréssel fordult Souchon helyettes tengernagy Konstantinápolyból Haus tengernagyhoz. Haus azt javasolta, hogy az SMS Novara-t mintegy 200-300 tonna pótrakománnyal küldjék Szmirnába, ami a kikötő totális aknazára és a szénkiegészítés lehetetlensége miatt meghiúsult. Ennek megismétlésének szándékát április elején a Dardanellákon folyó harcok miatt, a még kilátástalanabbnak tűnő helyzet alapján elutasították. Azt a megfontolást is azonnal újra elvetették, hogy 1915 márciusában egy görög, Dalmáciában titokban lőszerrel és tüzérekkel megrakott gőzöst engedjenek áttörni a törökökhöz.

Ennek az időnek a legúttörőbb teljesítményének az SM U 21-es német tengeralattjáró útja bizonyul,amelyik Április 26.-án Wilhelmshavenből elindulva Angliát körbe kerülve és Gibraltáron át, Május 13.-án elérte Bocche di Cattaro-t. A tartalékok kiegészítése után Hersings kapitányhadnagy parancsnoksága alatt röviddel ezután folytatta útját a Dardanellákhoz, melynek során sikerült neki 1915. 5. hó 25.-én a HMS Triumph és 27-én a HMS Majestic nevű brit csatahajókat a Dardanellák előtt elsüllyeszteni.8 1915. Június 2.-án a tengeralattjáró „a Dardanellák megmentője” néven örömmel üdvözölve futott be Konstantinápolyba.

A Gallipoli-félsziget szárazföldi frontján az antant csapatok áprilistól kezdve többször megkíséreltek döntőáttörést elérni, ami nyárig mégis újra és újra kudarcba fulladt. A 42. (East Lancashire) és az 52. (Lowland) hadosztály, a 2. francia hadosztály,a 29. indiai brigád és három lovas ausztrál és új-zélandi brigád formájában küldött új megerősítések sem tudták az áttörést a fronton kierőszakolni, és a támadóknak hatalmas veszteségeket kellett elviselniük.

Augusztus 6.-án és 7.-én végül egy újabb partra szállással a Suvla-öbölben még egyszer utoljárameg akarták kísérelni a törökök hátba támadásával a kezdeményezést magukhoz ragadni. Öt további brit hadosztály, a 10. (ír),a 11. (északiak), a 13. (nyugatiak), az 53. (walesiek) és az 54. (kelet-angliaiak) szállt partra ezen a két napon a brit Stopford tábornok parancsnoksága alatt az öbölnek ezen a feltűnő helyén említésre méltó török ellenállás nélkül. Ténylegesen nagyon gyengék voltak ebben a szakaszban a török védelmi erők, ami a britek számára azonnali támadás esetén garantálhatta volna az áttörést. Stopford tábornok, aki rendelkezését a partra szállásra vagy nem fogta fel, vagy rosszul értette, megbízatását úgy fogta föl, hogy csapatait tegye szárazföldre az öbölben, további parancs nélkül viszont ne vigye őket csatába.

Így tettek óráról órára egyre több egységet partra, ahol az idő múlásával teljes fejetlenség alakult ki, ami a további gyors hadműveleteket megakadályozta és a támadási időpont kitűzését csak Augusztus 9.-ére tette lehetővé, amikorra Liman von Sanders a török védelmet már remekül megszervezte.

Az antant oldalán 1915 őszén mérlegelték először számos elbukott támadási és áttörési kísérlet után a csapatok evakuálását, egy hosszadalmas vállalkozást, ami a csekély szállítási kapacitás miatt csak lépésről lépésre következhetett be, amiért a csapatok már kezdtek ráhangolódni a félszigeten történő áttelelés gondolatára. Ráadásul az evakuálásnak úgy kellett végbe mennie, hogy a törökök lehetőleg ne vegyék észre, mert a visszavonulást támadásra használhatták volna fel és a háttal a tengernek harcoló antant csapatok komoly emberveszteségre számíthattak volna. Az antant lehetőleg szerette volna elkerülni a nyilvánvaló vereséget.


1  Pesti Hírlap, 1914. Március

2  Pesti Hírlap, 1914. Március

3  Első Világháború története

4  Kriegsarchiv, Bécs, WKA/AOK

5  Kriegsarchiv, Bécs,WKA/AOK

6  Kriegsarchiv, Bécs, WKA/AOK

7  Kriegsarchiv, Bécs, WKA/AOK

8  Pesti Hírlap, 1915. Május

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here